Kérdések és válaszok

Gyakran ismételt kérdések

Előző életes utaztatást akár naponta is igénybe lehet venni, de én javaslok néhány nap szünetet két utaztatás között.

Szokták mondani, hogy kezelések, konzultációk között érdemes időt hagyni, hogy az energetikai változások meg tudjanak történni, integrálódni tudjanak, a fizikai valóságodban is meg tudjanak jelenni a változások. Én ezt teljes mértékben rád bízom milyen időközönként érzed számodra megfelelőnek a kezelések, konzultációk gyakoriságát. Személy szerint vegyes tapasztalataim vannak ilyen téren. 

A különböző technikáknak megvannak a maguk kis sajátosságaik, amik egyikben, -másikban nincsenek meg, persze nap átfedések vannak közöttük. Én személy szerint szeretem kombinálni a különböző módszereket, hogy több módszerrel is körüljárjam az adott témát a nagyobb eredményesség érdekében.

Hallottam én is embereket beszélni az utaztatás veszélyességéről, de én magam még semmi veszélyeset nem véltem felfedezni benne. Az én saját tapasztalataimat tekintve annyi különbséget véltem felfedezni ezen technika és például a ThetaHealing között, hogy az ember jobban át tudja érezni az érzéseket, jobban bele éli magát abba a helyzetbe, amit a meditáció során lát. Hallottam viszont, hogy vannak olyanok akik a mély meditációban olyan kellemes környezetben érzik magukat, hogy nem akarnak kilépni abból a jó érzésből, de ilyen esetben is az ember maximum belealszik a meditációba és amikor felkel teljes tudatánál van. 

A kezelések, konzultációk hatása általában azonnal érződik, bizonyos fokú könnyebbség érzés keretében, de ez is változó. Ha a hatás alatt a probléma megszűnését érted, találkoztam már olyannal akinek 1 alkalom elég volt, hogy megoldódjon egy bizonyos probléma az életében, viszont akadnak olyanok is akiknek sokkal több időre és akár kezelésre is szükségük van, mire az eredmény megmutatkozik az életükben.

Ha érdekel a dolog annyira, hogy elgyere egy ilyen meditációra, akkor érdemes. Az ember nem véletlenül vesz igénybe bizonyos kezeléseket, technikákat. Az előző életek tekintetében pedig nem feltétlen kell hinned bennük. Az a képsor amit a meditáció, vizualizációd során látni fogsz, az az ami a gyógyulást, a probléma megoldódását segíteni fogja. Nem számít, hogy előző életnek hívjuk vagy pedig az elméd kreálmányának, a lényeg a gyógyulás, blokkoldás, és az végbe tud menni ha hiszel az előző életekben, ha nem.

A ThetaHealing több, mint energiagyógyászati technika. Nem csupán energiával dolgozik, hanem információval is. Hatására át lehet írni a tudatalattink működését, mindezt természetesen a legjobb és legszeretetteljesebb verzióban értve. Sokkal mélyebben tud hatni, mint egy szimpla energiagyógyászati technika.

ThetaHealing kezelést/konzultációt akár naponta is igénybe lehet venni.

Előző életes utaztatást akár naponta is igénybe lehet venni, de én javaslok néhány nap szünetet két utaztatás között.

Szokták mondani, hogy kezelések, konzultációk között érdemes időt hagyni, hogy az energetikai változások meg tudjanak történni, integrálódni tudjanak, a fizikai valóságodban is meg tudjanak jelenni a változások. Én ezt teljes mértékben rád bízom milyen időközönként érzed számodra megfelelőnek a kezelések, konzultációk gyakoriságát. Személy szerint vegyes tapasztalataim vannak ilyen téren. 

A különböző technikáknak megvannak a maguk kis sajátosságaik, amik egyikben, -másikban nincsenek meg, persze nap átfedések vannak közöttük. Én személy szerint szeretem kombinálni a különböző módszereket, hogy több módszerrel is körüljárjam az adott témát a nagyobb eredményesség érdekében.

Hallottam én is embereket beszélni az utaztatás veszélyességéről, de én magam még semmi veszélyeset nem véltem felfedezni benne. Az én saját tapasztalataimat tekintve annyi különbséget véltem felfedezni ezen technika és például a ThetaHealing között, hogy az ember jobban át tudja érezni az érzéseket, jobban bele éli magát abba a helyzetbe, amit a meditáció során lát. Hallottam viszont, hogy vannak olyanok akik a mély meditációban olyan kellemes környezetben érzik magukat, hogy nem akarnak kilépni abból a jó érzésből, de ilyen esetben is az ember maximum belealszik a meditációba és amikor felkel teljes tudatánál van. 

Ezt sajnos előre megmondani nem tudom hány konzultáció fog téged eljuttatni a célodig, embere és témája válogatja. Találkoztam már olyannal akinek 1 alkalom elég volt, hogy megoldódjon egy bizonyos probléma az életében, viszont akadnak olyanok is akiknek sokkal több időre van szükségük, mire az eredmény megmutatkozik az életükben.

Ez nagyon változó. Általában az ember érzi, ha elnehezül körülötte a tér, vagy negatív, lehúzó energiában ragadva érzi magát. Ilyenkor már ajánlott tisztítást kérni egy rövidebb ThetaHealing kezelés keretein belül.

A kezelések, konzultációk hatása általában azonnal érződik, bizonyos fokú könnyebbség érzés keretében, de ez is változó. Ha a hatás alatt a probléma megszűnését érted, találkoztam már olyannal akinek 1 alkalom elég volt, hogy megoldódjon egy bizonyos probléma az életében, viszont akadnak olyanok is akiknek sokkal több időre és akár kezelésre is szükségük van, mire az eredmény megmutatkozik az életükben.

A ThetaHealing vallástól független technika. A Mindenség Teremtőjével (Forrással, Univerzális Intelligenciával, Istennel, ki minek nevezi) együttműködve dolgozik a konzulens, de te igazából bármiben hihetsz vagy akár nem hihetsz ahhoz, hogy részt tudj venni a kezelésen. Az energia és az információk a hitedtől függetlenül megérkeznek, ha engeded.

Ha el tudod és be tudod fogadni, hogy a konzulens alapjáraton egy felsőbb intelligenciához kapcsolódva és annak a segítségével dolgozik rajtad, akkor bátran jelentkezz konzultációra. Egyébként az energia és az információk a hitedtől függetlenül megérkeznek, ha engeded.

Ha érdekel a dolog annyira, hogy elgyere egy ilyen meditációra, akkor érdemes. Az ember nem véletlenül vesz igénybe bizonyos kezeléseket, technikákat. Az előző életek tekintetében pedig nem feltétlen kell hinned bennük. Az a képsor amit a meditáció, vizualizációd során látni fogsz, az az ami a gyógyulást, a probléma megoldódását segíteni fogja. Nem számít, hogy előző életnek hívjuk vagy pedig az elméd kreálmányának, a lényeg a gyógyulás, blokkoldás, és az végbe tud menni ha hiszel az előző életekben, ha nem.

Készen állsz, hogy jobban megismerd önmagad?

„Mindannyian egyetlen Fény vagyunk, de különböző lámpásokban ragyogunk.” – Rumi